2011. március 30., szerda

Sütőtökös - tejszínes csirkecombok


A sütőtök nagy kedvenc a családunkban. Sajnálatos módon annyira drága lett, hogy megválogatom a recepteket, amelyeknél alapanyagként használom. Egyszeri adagként legalább egy  2 kg-os tököt szoktam venni, ezt most  három karika híján, teljes egészében fölhasználtam.
A receptet itt találtam és már nem először készítettem, de rám jellemző módon az első alkalommal egyáltalán nem hasonlított az eredetire. Tulajdonképpen most sem úgy néz ki, mint ahogyan Trinity készítette, de ez az én alkotói szabadságom.
Nálam jóval nagyobb mennyiségekkel készült, pedig a hús nem volt több, de ez is olyan étel, aminél nekem nem is kell a hús. Az íze viszont kell, hogy belefőljön és ízesítse a zöldségeket.
  • 8 csirke fölsőcomb
  • 1,5 kg sütőtök
  • 1/2 kg gomba
  • 5 fej lilahagyma
  • 2 ger. fokhagyma
  • 4 dl tejszín
  • olívaolaj
  • só, bors, borsikafű, kakukkfű
A csirkecombokat befűszereztem és a fokhagymával együtt az olajon jól körbesütöttem. Amikor kiengedte a levét, akkor félpuhára főztem, ezután hozzáadtam a nagyobb kockákra vágott hagymát és összesütöttem.
Kiszedtem mindent egy tálba és helyére került a gomba, amit igyekeztem pirítani és nem főzni.
Rövid idő múlva mellé tettem a kockákra vágott tököt is és összesütöttem. Ekkor került bele a kakukkfű és borsikafű is. Nem kell sokáig sütni, hogy ne törjön össze a tök. Később a sütőben megpuhul, de nem pépesedik el.
Visszatettem a hagymát a hús nélkül és ráöntöttem a tejszínt.
Összekevertem, egyet rottyantottam rajta és egy tepsibe öntöttem.
Tetejére tettem az elősütött combokat és a 170°C-os sütőben takarás nélkül fél óra alatt készre sütöttem.

Rizst főztem mellé, mert szerintem is ez illik a legjobban hozzá.
Vágott petrezselyemzölddel szórtam meg a tányéron.
Aki hozzánk hasonlóan ilyen sütőtök fan, az feltétlenül próbálja ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.