2018. október 6., szombat

Fehérbabos kelkáposzta



Tudom, nem mindenki van így vele, de én szeretem a kelkáposztát. Néhány éve az én étkezésem egy kicsit eltér a családométól, de igyekszem sok mindent beilleszteni a közösbe, mert azért így nekem is egyszerűbb főzni. Időnként azonban van olyan, hogy én nem vagy csak ritkán eszem olyat, amit a többiek, ezért ilyenkor csak magamnak főzök. Ezek az ételek nagyon egyszerűek és az elkészítésük is az. Nem azért, mert én nem érdemelném meg a nagy gonddal készült finomságokat, hanem azért, mert ezek az ételek többnyire ilyenek.

  • Kókuszolajon apróra vágott hagymát pároltam, megsóztam, hogy könnyebben puhuljon
  • Csíkokra vágott kelkáposztát tettem rá, kevés vízzel öntöttem fel és alaposan összeforgattam
  • Amikor félig megpárolódott, hozzátettem egy doboz konzerv fehér babot
  • Provanszi fűszerkeverékkel megszórtam, megborsoztam és összefőztem, de közben igyekeztem a vizet is elfőzni róla és figyeltem, hogy a káposzta ress maradjon
Tulajdonképpen nem is akartam besűríteni, de közben eszembe jutott, hogy van egy maradék fél avokádóm, ami jó érett volt már, ezért ezt villával alaposan összenyomkodtam és egy kanálnyi görög joghurttal együtt hozzákevertem a kelkáposztához.
Nem lett főzelékszerű, éppen csak összefogta a zöldségeket.
Nekem nagyon ízlett. Egy adagot le is fagyasztottam későbbre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.