2010. március 1., hétfő

Majomkenyér


Egy régi Planétás kártya receptje. Még meg van az összegyűjtött kártya minden darabja a tároló dobozzal együtt. Ha jól emlékszem a doboz volt az ajándék a végén, ezért gondolom, hogy minden kártyát megvettem. Néha szoktam olvasgatni és mosolygok a nagyszerű recepteken. Évek óta nem használom, és erős a gyanúm, hogy később sem fog kelleni senkinek. Akkor azt gondoltam, hogy majd a fiaim feleségének talán hasznos lesz. Szó sem volt még ennyi receptes újságról, nem beszélve a számítógép térhódításáról. Nem baj, nekem jó volt akkoriban. Majd egyszer kidobom egy nagy selejtezésnél. Ezt a receptkátyát néhány társával kivettem a dobozból és alkalmanként használom, de most, hogy kellett volna, sehol nem találtam. Valamelyik szakácskönyvben bújhatott el könyvjelzőként vagy a sok papírlap között keveredett el. Ezért aztán a mai nap vívmányát, a számítógépet hívtam segítségül. Több féle összeállításban találtam meg, és ami nekem a legismerősebb volt, azt vettem alapul.

  • 25 dkg margarin / vaj jobb lett volna /
  • 20 dkg barna nádcukor
  • 2 dl tejszín / tej is lehet /
  • 5 dkg holland kakaópor
  • 1/2 dl rum
  • 5 dkg mazsola

Egy edényben ezeket a hozzávalókat összeolvasztottam.

  • 25 dkg darált keksz
  • 25 dkg durvára tört babapiskóta

Az eredeti receptből nem emlékszem a darált kekszre, de ettől még lehetett benne. A kekszeket belekeverem a kakaós masszába és kicsit hagyom hűlni.-----Egy őzgerinc formát kibélelek folpackkal és kicsit kiöblítem vízzel. Beleöntöm a kissé kihűlt masszát, betakarom a kilógó fólia szélekkel és a hűtőben hagyom néhány órát dermedni.

Tálaláskor kiborítom a formából, leveszem a fóliát és egy éles, recés késsel vékonyan felszeletelem. ---Nosztalgia sütemény, de nem kell minden régi dolgot elfelejteni.

3 megjegyzés:

  1. Szia,
    A Planétás idejében, ki használt barna nádcukrot és holland kakaóport?? És rum sem volt benne, szóval ezt tuti nem a kártyás recept..
    gabi

    VálaszTörlés
  2. Én is azt írtam, hogy nem találtam a kártyát és a hozzá leginkább hasonló receptből készítettem.
    A barnacukor egészségesebb, a holland kakaópor finomabb. Akkor most miért ne készíthetném azzal?
    Eszemben sem volt kártyahűen készíteni.

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Most bukkantam erre a bejegyzésre a Planétás kapcsán.
    Azt írod, hogy egy nagy selejtezésnél majd kidobod. Ha esetleg megvolna még, én szívesen megvenném.
    Köszi,

    Detti

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.