2013. augusztus 25., vasárnap

Karfiolbundás tarjaszeletek paprikás, gombás raguval


Lisztben megforgatott, olajon elősütött tarjaszeletek. Ez a legegyszerűbb alkotóeleme ennek az ételnek. A húsokat általában sosem klopfolom ki. Szerintem ez már idejét múlt és nem is hasznos. Inkább több időt töltök a főzéssel, minthogy kiszárítsam.
A többi elkészítése sem bonyolult és előre is lehet dolgozni. Amikor csak lehet, kihasználok minden olyan lehetőséget, amivel elősegítem a későbbi konyhai munkámat. Ha már úgy is ott vagyok, akkor miért tölteném üresjáratokkal az értékes időt.
Így történt ez ezzel a zöldséges raguval is.
Az ünnepek előtti pénteken voltam vásárolni és a gondos tervezés ellenére  sem sikerült minden nyersanyagot felhasználni a következő napokban.
Vettem kaliforniai paprikát, ami már nem volt kicsattanóan feszes héjú, de amire nekem kellett, arra tökéletesen megfelelt. Mindenképpen meg akartam sütni, csak még azt  nem tudtam, hogyan?
Néhány nap elteltével már mindenképp kezdeni kellett vele vele valamit, de miután közben a család rövidebb diétázásra kényszerült, az igazi főzések elmaradtak.
Ezért a paprikából, a gombából egy párolt ragut terveztem, ami  a fagyasztóban kötött  ki.

  • 2 piros és 1 sárga paprika
  • 25 dkg gomba
  • 1 nagy vöröshagyma
  • kb. 5 dkg házi sonka 
  • 1/2 csomag rókagomba levespor
  • provanszi fűszerkeverék
  • 1/2 dl fehérbor
  • só, bors
  • friss kakukkfű
A hagymát szálasra vágtam és olajon megpároltam.
A felcsíkozott sonkát hozzá adtam és tovább sütöttem.
Hozzátettem a csíkokra vágott paprikákat és erős tűzön pároltam, de nem akartam megpuhítani.
A nagyobb szeletekre vágott gombát is beletettem, összesütöttem.
---így került a fagyasztóba
Felhasználáskor kiolvasztottam, felmelegítettem és beleöntöttem a bort, amivel addig forraltam / 2-3- perc /, amíg a bor alkohol tartalma elpárolgott.
Beletettem a fűszereket, kevés sót, borsot és kb 1 dl vízzel kikevert fél csomag gombás levesport.
Amikor sűrűsödött, akkor tejjel higítottam mártás sűrűségűre.


A karfiolbunda a palacsintatésztában / amit tökmagliszttel dúsítottam / sült karfiolrózsák maradékából készült. Olyan szép volt a karfiol, hogy nem akartam a maradékot lefagyasztani, levest meg most nem kellett főznöm. Gondoltam felturbózom valahogy a húst, hogy tartalmasabb legyen.

  • 1 nagy fej hagyma
  • 15 dkg karfiol
  • 15 dkg kenyérbél / saját kovászos, de ez természetesen nem kötelező /
  • 10 dkg sajt
Ezeket a hozzávalókat egy késes aprítóban morzsásra őröltem.

  • 1 egész tojás
  • só, bors
  • 2 kávéskanál z'aatar fűszerkeverék / bármivel helyettesíthető /
  • 1 mokkáskanál toscan fűszerkeverék
Az összekevert masszát elosztottam az elősütött húsok tetején és egy kizsírozott tepsiben 4 gerezd fokhagymával, kevés vizet  / kb. 1 dl / aláöntve 150°C-on kb. egy óra alatt megsütöttem.
Amikor már nagyon színesedett a húsok teteje, akkor lejjebb vettem a hőt és így fejeztem be.
Nagyon finom, puha és szaftos lett a hús, egyáltalán nem száradt ki. Ez az alacsony hőmérsékleten való sütésnek köszönhető.
Ez az összeállítás már csak egyszerű párolt rizst kívánt.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes vagy:),és nem utolsósorban a kedvenc gasztrobloggerem!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Igazán jó összeállítás lett, mindenkinek ízlett. Harmadik napra is maradt egy darab és melegítve is finom volt. Nálam mindenképp megmarad ez az összeállítás.
    Kotaliza nagyon kedves vagy, köszönöm!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.