2009. augusztus 22., szombat

Befőzés és....

Nekem is van néhány bevált receptem, de néha előfordul, hogy nem bír megmaradni, mert megbuggyan. Tavaly is így jártam a zakuszkával, de idén megpróbálok egy másik receptet, ha végre megjavítják a sütőmet. Voltak olyan lekvárjaim, amiknek a receptjét már nem is tudom, mert mindég kísérletezek és szeretek kipróbálni újdonságokat. Van egy olyan üvegem, amiben azt sem tudom, hogy mi van, lehet, hogy édes, de az is lehet, hogy sós. Van egy két évvel ezelőtti sárgabarack csatnim és két éve nem találom a receptjét. Hasonlókat olvastam, de ez eltűnt.

Amit most leírok, azon csak annyit változtattam, hogy kicsit összenyomtam a bot turmixszal, mert nekem nagyon darabos volt. Az eredeti recept címe az, hogy paradicsom lekvár. Ehhez képest semmi köze a lekvárhoz, mert nagyon darabos, viszont igen jól használható a téli időben a házi pizzák tésztájára. A kép csalóka, mert nem ilyen sárga a kész szósz, igaz, nem is tűzpiros.

Hozzávalók:

  • 2 kg húsos, érett paradicsom
  • 1/2 kg hagyma karikára vágva
  • 15-20 nagyobb bazsalikom levél
  • 2 ek. olaj
  • 1 kk. só
  • 1 ek. kr. cukor

Előre szólok, hogy a két ek. olaj nagyon kevés, és az arányokon lehet változtatni. A recept azt mondja, hogy négy db. 4,5 dl-es üvegnyi lesz belőle, de nem lesz ennyi. Én dupla mennyiségből készítettem, mert nálunk ennyi elfogy a télen.

A paradicsomot leforrázzuk és lehúzzuk a héját. Földaraboljuk és közben a magját és levét kinyomjuk belőle. Ha nem akarunk pocsékolni, akkor ezt a leveses maradékot kitűnően lehet fagyasztani. Télen pörkölt alapú ételek nagyon finom ízesítője lehet.

A hagymát én kockákra vágtam, nekem nem volt szimpatikus a karikára vágás, nem illik a lekvár kifejezéshez. Az olajon megfonnyasztottam / a fiatal hagymákat elég nehéz / és meg is sóztam, mert így hamarabb puhul, hozzáadtam a feldarabolt paradicsomot és az összevágott bazsalikomot. Fedő nélkül kell főzni, hogy a leve el tudjon párologni. Kb. 1/2 órás főzés után hozzáadtam a cukrot is. Ezután jött az én turmixolásom. Nem teljesen pépesre, de finom darabosra törtem.

Addig kell főzni, amíg kicsit sűrűsödik, ez paradicsom függő ill. hogyan lett eltávolítva a magos belseje? Talán 30- 40 perc is elég. A turmixolás már eleve sűríti a szószt.

Az üvegeket sterilizálás után megtöltjük a szósszal és lezárás után fejre állítjuk kb. 5 percre. Régebben azt olvastam, hogy az így előkészített üvegeket nem kell dunsztolni, mehet a helyére. Ennek ellenére én eddig is bedugtam az összeset száraz dunsztba, csupán elővigyázatosságból. Igaz, amit pedig egyből a helyére tettem, annak sem lett baja. Most meg azt olvasom jó néhány helyen, hogy a fejre állítás után, tegyük száraz dunsztba. Hát, én azt javaslom, hogy tegyük.

Felhasználható lepények, pizzák tésztájának megkenéséhez, de lehet tésztára való szószt is készíteni belőle, ha felmelegítjük és ízesítjük még kedvünk szerint.

A másik szósz, ami remélhetőleg kitart tél végéig, most először készült nálam. A recept nem új, mert Dulmina már kipróbálta. Ez zöldséges paradicsom szósz. A receptje szerint nem kell szigorúan tartani magunkat az általa javasolt összetevőkhöz. Legyen bőséges paradicsom és azután lehet a tetszőleges zöldségeket bele vagdosni. Nekem volt:

  • 4 kg paradicsomom
  • 2 kg cukkini
  • 1 kg répa
  • 1 nagy zeller
  • 3 db petr.gyökér

A zöldségek aprítását nálam egy ügyes konyhai segítő, pontosabban egy reszelő tárcsás robot végezte, mert én ennyi zöldséget képtelen lennék összedarabolni. A legdurvábbra állítottam, de látványra nem lett olyan szép, mint az eredeti. Remélem az ízét nem befolyásolja, ezzel a kis szépséghibával meg majd csak megbékélünk. Egy kicsit megsóztam, amikor elkezdtem párolni a zöldségeket, hogy gyorsabban puhuljanak, de igazából akkor lesz ízesítve, ha felhasználom.

A paradicsomot is ezzel a géppel vágtam össze és így nyertem egy kis időt talán, mert hamarabb engedett annyi levet, hogy beletehessem a zöldségeket. Addig főztem, amíg eléggé besűrűsödött. Lehet, hogy kicsit sűrű is lett, de nem baj, mert használatkor még tehetek bele paradicsomot is. Amikor használni fogom, én akkor csinálok majd egy kis olajon párolt hagymát és erre teszem a szószt. Ha hússal készítem majd, akkor a hagymára kerül a hús, fűszerezem és jöhet a szósz.



Nagyon jól néznek ki az üvegek a spájzban. Ilyenkor már alig várom, hogy használhassam, amit eltettem. Szeretem nézegetni, hogyan telnek a polcok.

Chiliszószból már a második adagot készítettem , másodszorra jó csípősen. Ez biztosan nem bírja ki csak néhány hónapig.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a szószod, remélem, ízleni is fog!

    Én akkor szoktam rá a címkézésre, mikor megelégeltem a sok ismeretlen tartalmú üveget, amiről csak felbontás után tudtam megállapítani, hogy mi van benne. Néha piszok rosszul esett a meglepetés...

    A receptjeimet meg azóta tudom követni és visszakeresni, hogy szépen beírok minden olyat a blogomba, amiből elképzelhetőnek tartom az ismétlést. Ha sok összetevős a dolog, akkor persze már főzés közben lefirkantom valahová a hozzávalókat és a körülbelüli mennyiségeket (illetve javítom át a máshonnan kijegyzetelt receptet), hogy biztos jól írjam majd le - mert legközelebb én is a blogomra támaszkodom az ügyben :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néznek ki a szószok. Idén most kihagytam ezeket a dolgokat.

    VálaszTörlés
  3. Igen, azt hiszem nekem is segít majd a blog összefoglalója. A májkrémet már innen kerestem vissza. Köszi a receptet Dulmina, még a zakuszka hátra van.

    VálaszTörlés
  4. Drága Valikám! Örülök, hogy hallok rólad. Nálam sem teljes a befőzés, én most mást hagytam ki és inkább ilyet csináltam.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.