2018. június 18., hétfő

Rizottó csirkével és brokkolival


A rizottó sokáig mumus volt számomra. Nagyon egyszerűnek tűnt, amikor néztem a főzőműsorokat, de amikor először elkészítettem, kicsit időzavarba kerültem, ezért viszonylag sokat állt az elkészítés után. Ez nem tett jót neki, én meg kicsit elveszítettem a lelkesedésem.
Később persze újból nekiálltam és azóta volt néhány változat, amit elkészítettem hallal, csirkével, gombával stb.
Azt is kitapasztaltam, hogy nem kell húsz percig egyfolytában kevergetni, de ajánlatos ott lenni a közelében és folyamatosan szemmel tartani.
A folyadék adagolása szintén nem úszható meg, de lehet egy kanálnál többet is ráönteni egyszerre.



  • A brokkolit kisebb darabokra szedve nagyon rövid ideig sós vízben roppanósra pároljuk és leszűrjük.
  • A csirkemell kockákat lehet csak sós vízben is megfőzni, de lehet kevés olívaolajon megfűszerezve készre párolni.


  • Olívaolajon megpároljuk az apróra vágott hagymát. Nem pirítjuk, csak pároljuk. Kicsit sózzuk meg, mert így gyorsabban puhul.

    • Rátesszük a rizst----30 dkg elég négy személynek---és összeforgatjuk. Ha már sistereg, akkor ráönthetjük a fehérbort---1dl elég. Ha elpárolgott, akkor az alaplé következik.
    • Amikor egy--két merőkanálnyi mennyiség elfőlt, akkor öntöttem hozzá a következőt. Le lehet takarni főzés közben, de akkor is figyelni kell rá, hogy ne száradjon ki, mert leég. Általában nem szokták letakarni, úgy is megfől kb. 20 perc alatt.
    • Ennyi rizshez kb. 1 liter alaplé kell. Ha elfogyott, vízzel lehet pótolni.
    • Mielőtt teljesen megfőlne a rizs, hozzátettem a csirkét és a brokkolit. Összeforgattam, fűszereztem és még egy adag alaplével tovább pároltam.
    • Amikor elkészült, akkor keverjük bele a vajat---kb. 5 dkg---és a reszelt parmesan sajtot ízlés szerinti mennyiségben.
    Rizottót -- bármily meglepő -- gersliből is lehet készíteni. 

    Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése

    Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.