2010. december 8., szerda

Babos, gerslis leves


Már főztem hasonló sűrű leveseket többször is, de mindég más lett belőle, mivel pontos recept nem volt.
Néha ihletet kapok, máskor ötletet. Van olyan is, hogy egyszerűen hosszú időre megfeledkezem egy-egy  alapanyagról. Ilyenkor jön jól a blogok olvasása.
Most nem ez volt a jellemző, mert az árpagyöngyöt már nem felejtem el hosszú időre. Az összetevők alakulása pedig bizony sokszor a recept olvasgatások eredménye.
Dulmina ételeit azért szeretem, mert rengeteg ötletet adnak. Nekem ugyan nem célom a húsmentes főzés, de ezzel kiegészítve remek ételeket lehet készíteni. Ő olyan bátran keveri a zöldségeket, ami nekem eszembe sem jutna, hiszen nálam szinte mindég ott van mentőövként a hús.
A mostani leves eredetijét is nála láttam, ami ugyan ebben a formában már egyáltalán nem hasonlít rá. A hasonlóság a bab és árpagyöngy párosításban van.

Először valamiféle egytál volt a tervezet, de a főzés folyamán leves lett belőle. Az ok pedig az volt, hogy nem akartam kiönteni azt a főzőlevet, amiben először krumplit főztem, azután pedig kínaikelt egy másik ételhez.

Máskor is felhasználtam már a krumpli főzővizét leveshez, hiszen sok hasznos anyag fől ki, aminek nem a lefolyóban a helye. Néha elteszem 1-2 napra a hűtőbe, amíg bele tudom önteni egy készülő levesbe.
  • apróra vágott hagymát fonnyasztottam olajon két ger. fokhagymával
  • rátettem a kis kockákra vágott marhahúst
  • vizet öntöttem rá és fél órát főztem
  • hozzáadtam a beáztatott gyöngybabot
  • só, bors, borsikafű, pici őrölt kömény, kevés lestyán
  • amikor majdnem megfőlt a bab és a hús, hozzáadtam az árpagyöngyöt
  • a főzés vége előtt kb. 5 perccel tettem bele csíkokra vágott kínaikelt
Ekkor került bele a főzővíz és így lett egy sűrű leves a végeredmény.
A tányérban még sültpaprikás, fetás / krémfehér sajtos / krém is került a tetejére.

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy jó ötleteket találsz nálam, és kedvedre továbbalakítod a receptjeimet. Nem célom senkit "megtéríteni", hogy hús nélkül főzzön, de jó érzés látni, ha a receptjeim nyomán a mindenevők is visznek egy kis változatosságot a megszokott ételeikbe.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is a legeredményesebb a példamutatás.
    Sosem akartam a családom leszoktatni a húsról, de mindég igyekeztem sok zöldséget tenni mellé, és azt hiszem így tettem jól.

    Köszönöm mégegyszer a receptjeidet!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.