Ez egy klasszikus lagzis sütemény. Legalábbis ott, ahol én voltam esküvőkön. Majdnem harminc éve foglalkozom a gondolattal, hogy megsüssem, de rettenetesen nehéznek ítéltem meg az én sütni tudásomhoz viszonyítva. Most, hogy nekem is kellett sütnöm a közösbe, természetesen nem hagyott nyugodni. Tudom, ilyenkor a kipróbált recepteket kell használni és nem kísérletezni. Nekem viszont nincsenek ilyen receptjeim, mert én mindég valami olyat sütök itthonra, ami még nem volt. Na jó, nem mindég, de gyakran. Ezekről azután nehéz eldönteni, hogy a végeredmény a recept hibája vagy az enyém.
Ez a recept azért nem harminc éves, de egy régi Príma konyhából való. Van egy másik receptem is valamelyik blogról, de ezt még akkor tettem el, amikor még nem tudtam, hogy a szerző kiléte is fontos. Igaz, kicsit változtattam rajta, de én nem szeretem az ilyen módon elkészített ételt és annak a receptjét a sajátomként bemutatni. Ez is és sok más is, olyan recept, amit tucatjával lehet találni különböző helyeken.
Saját receptnek én azt tekintem, amit én találtam ki, nem azt amit átalakítottam, bár lehet ilyen is sokkal sikeresebb, mint az eredeti.
Most mégis sajnálom, hogy nincs meg a szerző, ugyanis az ő által beírt recept valószínűleg használhatóbb lett volna, mint az újságból kiollózott, amivel megszenvedtem rendesen.
- Amikor összeállítottam a tésztát, akkor már feltűnt, hogy rengeteg sütőport ír, ezért nem is tettem bele az összeset, de még így is, szinte szétrobbantak a tésztagolyók.
- A tésztát az újság receptje szerint melegen kell kikaparni, mert később már nem lehet. Ez egyáltalán nem igaz! Hidegen sokkal könnyebb-----ezt a másik recept írja.
- Az étel aroma tökéletes a festéshez, szerintem az ételfesték nagyon erős lenne, bár így is - úgy is vízzel kell higítani.
- Az ajánlott marcipán levelek helyett én a klasszikus puszpáng leveleket szúrtam bele.
A tészta mennyisége kb. 40 darabhoz elég, de én szándékosan készítettem ilyen kicsiket. Lemértem a tésztát, hogy egyformák legyenek a barackok. Egy golyó egy dekagramm volt.
Látszik, hogy a tésztagolyók szét vannak repedve, ezért a kikapargatásuk is nehéz volt, mert könnyen törtek.
- 20 dkg zsír / 25-30 dkg margarin /
- 3 tojássárgája
- 30 dkg porcukor
- egy vaníliarúd kikapart belseje / 2cs. vaníliáscukor /
- 80 - 90 dkg liszt
- 2 dl tej
- 1/2 cs. sütőpor / eredetileg 1,5 cs -ot írt /
A sütőpor helyett lehet 1 kk. szódabikarbónát is használni.
A tésztát összeállítjuk úgy, hogy jól formázható legyen és ne ragadjon.
Diónyi golyókat készítünk belőle, de úgy tegyük tepsire, hogy majdnem duplájára nőlnek sütés közben.
A golyókat én egy kicsit összenyomtam, hogy jól megálljon a tepsin, de a teteje szépen kigömbölyödik sütés kor.
170°C-on kb. 10 - 15 perc alatt világosra sütjük. Nekem ezek a kicsik szinte öt perc alatt elkészültek.
Teljes kihűlés után kis, hegyes késsel kikapartam a tésztagolyók belsejét.
- A kikapart tésztát leöntjük 1/2 dl rum és 1/2 dl tej keverékével. Nekem nem volt benne rum, ezért 1 dl tejet öntöttem rá. Ne ázzon el, de ne is maradjon száraz.
- 3 evőkanál sárgabaracklekvárt is keverünk bele
- 20 dkg margarint kikeverünk 25 dkg porcukorral és beleteszünk 3 ek. kakaóport is
Ezzel a masszával töltjük meg a kivájt tésztagolyókat, és kettesével összeragasztjuk.
Az aromákat színezésként használjuk. Vízzel fel kell higítani, de a mennyiséget nem lehet megadni, mert nem egyformán erősen színeznek.
Ecsettel kentem be a tésztákat és finomított kristálycukor és porcukor keverékébe forgattam meg.
Csak külön a kristálycukor nem akart rendesen rátapadni.
Az elkészítés után legalább egy napig hagyjuk állni, hogy a tészta megpuhuljon. Pontosan nem tudom, de kb. 65 db lett. Több is lett volna, ha nem törik szét a tészta.
Sok sütemény jött össze a rokonságból. Egy, a menyasszonyhoz közeli ismerős csodaszép barackokat készített. Ezek jóval nagyobbak voltak, mint az enyém és csak vöröses rózsaszínű az egész.
