2011. október 9., vasárnap

Képek recept nélkül



Ez az ide év slágere vagy csak én nem tudtam eddig róla?
Állítólag gesztenye ízű, de nekem nem sikerült felfedezni benne semmi hasonlóságot. Krémesebb az állaga, mint hagyományos társáé, de ezen kívül semmi különleges.
Bármilyen tökös ételhez használható, amihez a kanadai sütőtök is jó.


Vacsorára akartam valami frissen készült kenyérfélét. Nekem ezek a lepények váltak be legjobban. Olyan összetételű liszttel készítem,  amihez éppen kedvem van illetve ami éppen van itthon.
Most vettem egy kilónyi kukoricalisztet, mert olyan szép színe volt és annyira kellette magát a polcon. Néha szoktam használni,szokott lenni itthon, mert keverem más lisztekkel.


A másik kedvencem a túrós péksütemények vagy kenyerek. Limara írt egy pontos receptet, de nálam ilyet ne keressetek. Általában 25 dkg túrót teszek 60 dkg liszthez. Természetesen ezek is kevert lisztek, mert szinte mindég használok teljeskiőrlésű liszteket. Puhább lesz a tészta, jó állagú és nem utolsó sorban sokkal több túrót eszünk így.


Elkészült az idei lecsó is. Az idén már külön háztartást vezetnek az  egyik fiamék, ezért készültek a kisebb üvegek. Évek óta nem változtatok ezen az eltevési módon, nekem nagyon bevált.
Nagyon fárasztó és sok időt vesz el a befőzés, de a  finom ízeket csak így lehet megőrizni télire. Olyan jó körbe nézni a spájz polcain, roskadoznak az üvegektől. Ez is hozzásegít minket, hogy elkerüljük a sok mesterséges vacakot, amit beletesznek a gyári késztermékekbe.


Ezt is megmentem, ha lecsót főzök be. Nekem csak a paradicsom húsa kerül a paprika mellé, ezért megmarad a leveses-paradicsommagos melléktermék.
Felfőzöm, kicsit elpárologtatom a vizet, ami a paradicsom mosása miatt kerül bele. Üvegekbe öntöm, szárazdunsztba teszem és télen elhasználom úgy, mint a paradicsomlét.


Kockára vágott padlizsánt kisütöttem olajban és hagymás- paradicsomos- babos szószt öntöttem a tésztára a padlizsánnal együtt.
Bazsalikompesto ízesítette tovább.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.